Lassan sikerül kipihennünk a szilvesztert, és visszarázódunk a normál kerékvágásba, ami csak részben jelenti a régi életvitelünket. Apu hétfőtől újra dolgozik, anyu viszont már nem, ugyanis megkezdi táppénzes itthonlétét a nőgyógyász szigorú utasítására, hogy csak rám és az egészségünkre tudjon koncentrálni. Hihetetlen, de már előre azon aggódik, fel fogja-e találni magát a rengeteg szabadidő birtokában. Elmagyarázza nekem, mennyire nyughatatlan típus ő maga, milyen nehezére fog esni nem dolgozni, és mégsem haszontalannak éreznie saját magát.

   Elgondolkodva figyelem, ahogy az emberekről beszél. Annyira más módon töltjük el napjainkat, ők és én. Nekem reggeltől estig egy dolgom van: fejlődni. Emellett sokat kell pihennem, mert az is a cseperedésemet szolgálja. Ezek a felnőttek viszont kora reggel elbúcsúznak szeretteiktől, hogy csak késő este térjenek vissza tök kimerülten, mert napközben egy nagyon stresszes helyen vannak, ahova – és ez számomra a legelképesztőbb - holnap újra visszamennek. Csak azt nem értem, hogy ha én most fejlődök, nem csak testileg, de szellemileg is, és olyan leszek majd és úgy fogok élni mint ők, akkor ebben hol az előrehaladás???

   Ami viszont kifejezetten tetszik, az a gyerekélet. Anyu bátyjának a kislányát imádom figyelni, ő általa megismerem az 5 évesek világát. Emma elmeséli, hogy óvodába járnak hétköznaponként néhány órára, ahol játszva tanulnak. Nem minden nap csupa mulatság, van, hogy összevesznek egymással a játékokon, vagy hogy ki kibe szerelmes, mégis sokkal kiegyensúlyozottabban tér haza az oviból mint a nagyok a munkából.

   Azt hiszem, gyereknek lenni nagy mulatság lehet! A mostani életem és a felnőttlét közti szakasz, minden szempontból. Már érdekesebben, szórakoztatóbban telnek a napok - mint valljuk be nekem -, miközben tanulnak, fejlődnek is, viszont még nem túlterheltek, mogorvák, depressziósak. Valahogy el kéne intéznem, hogy gyerek legyek mihamarabb- de felnőtt sosem!

nicsakkivagyok.blogspot.hu