Anyu kapott az ünnepekre szabadságot, ami most, hogy pihennie kell, extra jól jön. Megvárjuk, míg apu végez a munkával, majd sietünk karácsonyfát venni. Mindketten nagyon izgatottak, másról sem fecsegnek, csak hogy milyen jó lesz már hármasban lenni körülötte. Másnap reggel mindent megértek. Hangulatos zenét kapcsolnak, apu behozza a fenyőfát, és együtt szebbnél szebb díszeket raknak rá, míg alig látszik ki, de az illatából mit sem veszít. Anyu imádja szagolni, így nem esik nehezemre pozitív emlékként elraktározni a karácsony hangulatát. 

   Két nap múlva felvonatozunk az érdi nagyszüleimhez, hogy az ünnepeket velük töltsük. Anyu nagyon konok, folyton korgatnom kell a pociját, mert különben képes lenne csak akkor enni, amikor ő megéhezik. Majd meglátjuk, ki nevet a végén! Most éppen egy hatalmas adag gyümölcssalátával akarja kiszúrni a szememet. Oké, vitamin, persze, de nem lehetne valami tartalmasabb? Arról nem is beszélve, hogy lassan úszok a gyomorsavban. Három vajas-sajtos pirítóssal később mindjárt jobban érzem magam. Úgy kb fél órára...

   Karácsony alkalmából elmegyünk papámék rokonait meglátogatni. Mindenhol nagy dínom-dánom vár minket, de anyu csak nem eszik eleget. Oké, beismerem, tudok róla, hogy vannak falatok amiket én kívánok, de anyuban furcsa émelygést idéznek elő, így azokat meg sem kóstolja. Mégis, azért jobban is próbálkozhatna! Mondjuk mindenből egy harapást és majd én jelzem, melyikből jöhet a repeta. Végül azonban megint kitol velem, és bevág egy nagy adag görög salátát. Te vegetáriánus vagy???? 

   Nehogy azt hidd, hogy ezzel a mai evésnek vége van!...