Nicsak, ki vagyok!

Nicsak, ki vagyok!

10. hét // Gondolkodom erről-arról

2018. március 12. - Gera Renáta

Lassan sikerül kipihennünk a szilvesztert, és visszarázódunk a normál kerékvágásba, ami csak részben jelenti a régi életvitelünket. Apu hétfőtől újra dolgozik, anyu viszont már nem, ugyanis megkezdi táppénzes itthonlétét a nőgyógyász szigorú utasítására, hogy csak rám és az egészségünkre tudjon koncentrálni. Hihetetlen, de már előre azon aggódik, fel fogja-e találni magát a rengeteg szabadidő birtokában. Elmagyarázza nekem, mennyire nyughatatlan típus ő maga, milyen nehezére fog esni nem dolgozni, és mégsem haszontalannak éreznie saját magát.

   Elgondolkodva figyelem, ahogy az emberekről beszél. Annyira más módon töltjük el napjainkat, ők és én. Nekem reggeltől estig egy dolgom van: fejlődni. Emellett sokat kell pihennem, mert az is a cseperedésemet szolgálja. Ezek a felnőttek viszont kora reggel elbúcsúznak szeretteiktől, hogy csak késő este térjenek vissza tök kimerülten, mert napközben egy nagyon stresszes helyen vannak, ahova – és ez számomra a legelképesztőbb - holnap újra visszamennek. Csak azt nem értem, hogy ha én most fejlődök, nem csak testileg, de szellemileg is, és olyan leszek majd és úgy fogok élni mint ők, akkor ebben hol az előrehaladás???

   Ami viszont kifejezetten tetszik, az a gyerekélet. Anyu bátyjának a kislányát imádom figyelni, ő általa megismerem az 5 évesek világát. Emma elmeséli, hogy óvodába járnak hétköznaponként néhány órára, ahol játszva tanulnak. Nem minden nap csupa mulatság, van, hogy összevesznek egymással a játékokon, vagy hogy ki kibe szerelmes, mégis sokkal kiegyensúlyozottabban tér haza az oviból mint a nagyok a munkából.

   Azt hiszem, gyereknek lenni nagy mulatság lehet! A mostani életem és a felnőttlét közti szakasz, minden szempontból. Már érdekesebben, szórakoztatóbban telnek a napok - mint valljuk be nekem -, miközben tanulnak, fejlődnek is, viszont még nem túlterheltek, mogorvák, depressziósak. Valahogy el kéne intéznem, hogy gyerek legyek mihamarabb- de felnőtt sosem!

nicsakkivagyok.blogspot.hu

9. hét // Újév

Elseje nagyon kómásan kezdődik. Később kelünk a megszokottnál, mégis fáradt, kimerült vagyok, és érzem, hogy anyu is az. Emellett valami újat is észlelek, amit eddig nem. Anyunak izomláza van; nagyon furi érzés, máshogy is mozog tőle. 

'Hihi, nem megmondtam, hogy sok lesz a táncikálásból?!'

 Viszont én éhezem, ezért próbálom tapintatosan a tudtára adni, hogy irány a konyha. Mint majdnem minden nap, ma is tanulok valami újat: mindjárt reggeli közben kiderül, hogy szeretem a kocsonyát, és a virslit még annál is jobban. Hatalmasat eszek belőlük, ami után részemről jöhet az ejtőzés. 

   Szerencsére anyu sem tervez világmegváltó cselekedeteket mára. Beszélgetünk mamáékkal, és interneten keresztül Balu nagybácsival, aki nemzetközi kamionozik és nem mellesleg imádja a gyerkőcöket - tuti, alig várja, hogy játszhasson velem. 

   Amikor nagyszüleim visszaindulnak Érdre, apuval és barátjával hármasban, akarom mondani négyesben, besétálunk a városba. A séta anyu ötlete, mivel ő nem szeret punnyadni. Ezzel még önmagában nem is lenne gond, csakhogy kint -6 fok van, és a távolság amire vállalkozunk 3.5 km. Nem mondom, hogy rosszul esik, de kellemesen elfáradunk mindannyian a végére. A fiúk söröznek, mi pedig annak kismama megfelelőjével kényeztetjük magunkat, azaz egy málnaöntetes sajttortával. Miután elég ismerőssel találkozunk és kívánunk nekik boldog új évet, megszavazzuk hazafele a buszt mint közlekedési eszközt.

   Az otthon melegében elfogyasztjuk apu főztjét, csülkös bablevest. Már most előre találgat a rokonság, melyik családra fogok jobban hasonlítani: az inkább könnyebb ételeket preferáló szegediekre, vagy a nehezebb ennivalókkal is könnyedén elbíró érdiekre. Szerintem kell ez is, az is. Jól esik a vacsora, vígan veszem fel belőle a tápanyagokat, bár érzem, hogy anyu mindeközben szenved a gázoktól - ami, mint meséli, a terhesség egyik kellemetlen velejárója. 

   Teli pocakkal becsüccsenünk a kanapéra és csoportos filmnézés veszi kezdetét. Anyu ügyel a választásra; míg régebben ijesztőbb műsorokat is bevállalt volna, most már figyelembe vesz engem is - még ha nem is mindig korhatár besorolás nélküli programok mellett dönt.   

nicsakkivagyok.blogspot.hu

9. hét // Szilveszter

A következő három napban anyu másra sem tud koncentrálni, csak hogy engem magában tartson. Nagyon vicces, ahogy szinte minden izmával erre összpontosít – mintha így tényleg megakadályozhatná hogy bármi rossz történjen velem. Veszélyeztetett terhes, ami miatt az első 12 hétben különösen sokat kell pihennie. Jelleméből kifolyólag azonban el akarja látni minden feladatát, amit egy feleségnek illik, vagyis a munka mellett még a házi teendőket is igyekszik egyedül megoldani. Persze apu ezt nem hagyja, és ahol csak tud, besegít.

   Szerdán munka után átmegyünk szegedi mamáékhoz vacsorára, és a felnőttek a házfelújításról beszélnek, aminek apropóját az én megfoganásom váltotta ki. Engem nem köt le a beszélgetés, majd figyelek ha a gyerekszoba a téma.

   Vacsit követően a holnapi napot beszélik át, ugyanis szilveszter lesz. Életemben, azaz létezésemben először bulizni fogok!!! Kíváncsian várom, milyen lesz. Anyuból kettős érzéseket vált ki. Egyfelől imád táncolni, és már rég voltak apuval bulizni. Másfelől viszont érzi, hogy ő már anyuka valamilyen szinten, felelős értem, emiatt az este alatt is biztosítania kell majd a jóllétemet. Már az is felmerült benne, ha nem vették volna meg előre a vacsorával egybekötött mulatságra a jegyeket, amikor én még gondolat sem voltam, akkor lehet, inkább otthon pihenne holnap is.

'Ne aggódj, anyu, tudom, figyelni fogsz rám. Ennyi szórakozás viszont neked is jár. Elvégre ha nem most, később úgy sem lesz rá alkalmad...'


Másnap:

   Érdi mamáék és apu barátja időben leérnek Szegedre, felöltözünk mindannyian csinibe és már indulhatunk is. Anyu egy szűk ruha mellett döntött - mondván, sok ideje már úgysem lesz ilyeneket hordani - és büszkén simogatja pocakját egész este – noha szerintem rajta kívül senkinek fel sem tűnök.

   Úgy döntök, a vacsi után háttérbe vonulok – addig azért továbbra is én diktálok - és hagyom anyut szórakozni kicsit.

Nem is sejtettem, hogy neki ez ekkora öröm, de úgy tűnik, nagyon jól érzi magát és felszabadult.

’Buli vaaan! Csak ne imbolyognék ennyire idebent. Mindjárt tengeribeteg leszek.'

 Természetesen apu folyton rá szól, ha anyu túl nagy lendülettel táncol. Hajnali kettőre kinyúlok a petezsák biztos védelmében. Már nem forog a föld, és örömmel konstatálom, hogy anyu is elfáradt. Szegedi mamáék még maradnak, ők állítólag mindig sokáig bírják. Mi azonban szerencsére megyünk haza aludni. Jó éjszakát!

nicsakkivagyok.blogspot.hu

9. hét // Mindig van valami

  Karácsony után hazatérünk Szegedre, vissza a dolgos hétköznapokba. Anyu folyton nyugtatgat, hogy csak ezt a 4 napot bírjam ki, tudja, már táppénzen kellene otthon pihennünk, de ígéri, az én érdekemben nem fog feszített tempóban dolgozni. Megkezdjük hát a hetet és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne menjek az idegeire - még enni is ritkábban kérek.

   Mindössze pár óra munka után azonban mégis történik valami. Anyu a wc-n ül és nagyon megijed. Vért lát. Egyből eszébe jut barátnői hasonló esete, illetve amit az interneten is olvasott, miszerint ez megeshet, és nem feltétlenül jelent bajt. Próbál higgadt maradni, tudván, nekem továbbra is békés környezet kell a megmaradásomhoz, a fejlődésemhez. Nehéz azonban nem pánikba esnie egy vetélésre utaló jeltől. Felhívja a nőgyógyászt, aki óvatosságra inti, és javasolja, ha a tünet nem múlik, menjünk ultrahangra. Értesítjük aput a fejleményekről, aki ugyan érzi az aggodalmat, de tartja magát, tudja, hogy a feleségének most pont ezzel tud támaszt nyújtani.

   Végre vége a munkának és megyünk a klinikára. Feszült a helyzet, mindketten csak pozitív dolgokra gondolnak, de igazából az orvos nyugtató szavaira várnak. Másfél órával később - mert az ügyelet sajnos így halad -, megvizsgál a doktor. Nincs nyitva a méhszáj, ami jó hír, és éppen vérzést sem lát, de csináljunk egy uh-t, hogy meggyőződjünk a jóllétem felől. Ami - közli - sajnos újabb másfél óra várakozást jelent. 

   Anyu ekkorra adja be a derekát, és rendel Nekem egy pizzát. Épp vígan majszoljuk, amikor megjelenik három beteg, szintén uh-ra várva. 

'Neee, kérlek ne rakd el a pizzát! Senki nem fog ránk szólni, egészen biztosan megértik, hiszen ők is mind terhesek! Ááá, ennyi volt, egy szelet...' 

További unalmas várakozás után végre beszólítanak és következik a szokásos vizsgálat. A tv nincs bekapcsolva és nem is fárasztjuk vele az amúgy is leterhelt doktort, csak hallgatjuk az eredményt. A szívem gyönyörűen dobog, és 18mm nagyra nőttem! Különösebb okot nem lát a vérzésre, mindenesetre ágynyugalmat és vetélés elleni gyógyszert ír fel. 

'Juhúúú, mindenki boldog, én pedig ehetek!'

 

nicsakkivagyok.blogspot.hu

8. hét // Karácsony, dínom-dánom

Anyu kapott az ünnepekre szabadságot, ami most, hogy pihennie kell, extra jól jön. Megvárjuk, míg apu végez a munkával, majd sietünk karácsonyfát venni. Mindketten nagyon izgatottak, másról sem fecsegnek, csak hogy milyen jó lesz már hármasban lenni körülötte. Másnap reggel mindent megértek. Hangulatos zenét kapcsolnak, apu behozza a fenyőfát, és együtt szebbnél szebb díszeket raknak rá, míg alig látszik ki, de az illatából mit sem veszít. Anyu imádja szagolni, így nem esik nehezemre pozitív emlékként elraktározni a karácsony hangulatát. 

   Két nap múlva felvonatozunk az érdi nagyszüleimhez, hogy az ünnepeket velük töltsük. Anyu nagyon konok, folyton korgatnom kell a pociját, mert különben képes lenne csak akkor enni, amikor ő megéhezik. Majd meglátjuk, ki nevet a végén! Most éppen egy hatalmas adag gyümölcssalátával akarja kiszúrni a szememet. Oké, vitamin, persze, de nem lehetne valami tartalmasabb? Arról nem is beszélve, hogy lassan úszok a gyomorsavban. Három vajas-sajtos pirítóssal később mindjárt jobban érzem magam. Úgy kb fél órára...

   Karácsony alkalmából elmegyünk papámék rokonait meglátogatni. Mindenhol nagy dínom-dánom vár minket, de anyu csak nem eszik eleget. Oké, beismerem, tudok róla, hogy vannak falatok amiket én kívánok, de anyuban furcsa émelygést idéznek elő, így azokat meg sem kóstolja. Mégis, azért jobban is próbálkozhatna! Mondjuk mindenből egy harapást és majd én jelzem, melyikből jöhet a repeta. Végül azonban megint kitol velem, és bevág egy nagy adag görög salátát. Te vegetáriánus vagy???? 

   Nehogy azt hidd, hogy ezzel a mai evésnek vége van!...

7.hét // Az élet megy tovább

 Eddig volt szerencsém megtapasztalni az emberi boldogságot, nem is akármilyen szintűt. Most, anyuval együtt érzem a szomorúságot, a gyászt. Tudták, hiszen figyelmeztette őket az orvos, hogy ez előfordulhat, nem elég erős az egyik magzat, nem tud rendesen megtapadni. Értik, és elfogadják. Ettől azonban még fáj. 

Fáj elveszíteniük valakit akit feltétel nélkül szerettek, noha csak egy hete tudtak a létezéséről. Alig várják, hogy este egymás karjaiban megnyugvásra leljenek. Aztán persze elengedik – noha el sosem felejtik - , és ismét örülnek nekem, hiszen tudják mennyire fontos anyunak a kiegyensúlyozott lelki állapot, illetve ünneplik, hogy hallották a szívhangomat.

   És hogy mi van velem? Éhes vagyok! Szinte mindig, ami anyunak még nagyon új, ezért kell pár nap mire kialakul az összhang köztünk. Én nem tökölök, amint érzem, hogy tápanyagra van szükségem, irtózatos gyomorkorgást indítok, amire tudom, anyu fel fog figyelni.

'Kérlek, ne légy rám mérges, de hatalmas fejlődésnek indultam, minden testrészem és belső szervem most kezd el kialakulni, ehhez viszont sok hasznos táplálékra van szükségem.'

   Mindez kívülről nézve persze irtó muris, mert anyu szinte egész nap a hűtőt nyitogatja. Egyszerre kevéssel is beérem, ám ez azt vonja maga után, hogy gyakrabban kell ennem. 

Kicsit morgolódik is, mialatt azért simogatja a pociját, mert nehezen viseli hogy átvették felette az irányítást.

'Anyu, nézz magadba, és apuba! Tényleg azt hittétek, hogy messzebb fog esni az alma a fájától?!'6_hetes.jpg'Amúgy, nem azért mondom, de 6.1 mm nagy vagyok, csak hogy tudjátok!'

7.hét // Derűre ború

Boldogságban megfürödve visszatérünk a realitásba és megyünk konzultációra a nőgyógyászhoz, akinek az arca tükrözi a teljes meglepődést.

'Egy százalék esély a teherbe esésre, mi dokikám? Ahhoz képest anyuék mindjárt kettő babát összehoztak!'

Az orvos próbálja elhitetni a két vigyorgó szempárral, milyen nagy feladat lesz egy ikerterhesség, mennyi kockázattal járhat, mennyi extra odafigyelést igényel. Anyut rögtön táppénzre is küldi veszélyeztetett terhességgel, illetve kapunk jövő hétre egy újabb uh időpontot; az ikreket ugyanis gyakrabban kell ellenőrizni - tudjuk meg.

Nagyon furcsán telik a nap hátralevő része, anyuék mintha nem is a földön lennének, aligha vesznek tudomást az őket körülvevő világról, csak Ránk tudnak gondolni.

’Tesókám, nem tudom te hogy bírod ezt a reflektorfényt, de én kezdek zavarba jönni.’

 

Dec. 16.: Második találkozás

Az emberek utálnak orvoshoz járni, ha lehet, addig húzzák az időpontkérést ameddig csak engedi az egészségük – tudom meg anyutól. Mégis – mondja – ezeket a nőgyógyászati vizsgálatokat úgy várja, mint gyermek a mikulást, számolja vissza a napokat, majd az órákat.

Apu ma nem tudott eljönni, helyette szegedi mamám tart velünk. Bizony, mert nekem ilyenem is van, hihi. Van szegedi mamám és papám, és van érdi mamám és papám. Immmmádnak, ezért én is őket.

Ezúttal az ultrahangon kezdünk, és csak utána megyünk az orvoshoz. Anyu szeretne lefényképezni minket, hogy meg tudjon majd mutatni apunak és a többieknek. Az uh szobába érkezve szomorúan észleli a kikapcsolt tv-t; nem fogjuk látni egymást. Az asszisztens azonban ezt észre veszi, felugrik és orvosolja a helyzetet. Megkezdődik a vizsgálat, és én már integetek is. Na jó, képzeletben, kifejlődött karjaim ugyanis még nincsenek.

Mmh, anyu megint sír. Vigyorog és potyognak a könnyei. Aztán meghallja a szívhangomat, és megszűnik körülöttünk a világ. Ez a mi pillanatunk, csak a kettőnké. 

Illetve.

’Tesó, hol vagy? Téged mikor mutatnak?’

Ekkor alaposan körbenéz az orvos anyu méhében, de hiába, nem talál mást rajtam kívül. Az ikertesóm már nem él. 

6. hét // Az első nagy találkozás

Dec. 9.:Juhú, megyünk ultrahangra!

   Megható érezni anyu és rajta keresztül apu visszafojtott lélegzetét ahogy várják az első képet rólam. Nehéz lenne eldönteni, ki kíváncsibb a másikra, ők, vagy én. Először a doktor úrral találkozunk, de szerencsére nem húzza sokáig az időt, át is küld a vizsgálóba. Óráknak tűnnek a percek mire végre beszólítanak minket.

’Apu, te miért maradsz kint? Kit érdekel, hogy a többi apuka is a folyosón várakozik?! Te ugyanúgy a szülőm vagy, látni akarlak és te is engem! Affene.’

   Na de koncentráljunk a vizsgálatra. Anyu derékig levetkőzik majd felfekszik az ágyra és egyből meglátja a mennyezetre függesztett tv-t.

’Nem, az nem én vagyok még, az előző anyuka babája látszik. És előre szólok, hogy én ennél sokkal kisebb vagyok, de azért remélem, megtalálsz majd a képen.' 

   Méretemre való tekintettel egyelőre hüvelyi úton keresnek. Behelyezi a hölgy a műszert anyuba, akinek tekintete egyből a monitorra szegeződik. A doktornő azonban kiküld minket a  mosdóba, mivel a telt húgyhólyagtól nem lát tisztán. 

'Türelem anyu, érzem hogy tűkön ülsz, de a mi érdekünkben történik minden.'

   Apunak útközben elmagyarázzuk, mi is történik, és már futunk is pisilni. Néhány perccel később - mert közben behívtak mást vizsgálatra - , ismét az ágyon fekszünk, a tv-t szuggerálva. Tyű de meleg lett idebent! És ez a heves szívverés! Azt hiszem, meglátott. Boldogság árad szét anyu testében, csak úgy lubickolok benne. De sír. 

'Ne sírj, minden rendben van! Én is úgy örülök, bárcsak éreznéd!'

'Az előbb is ezt láttam, de biztosra akartam menni mielőtt kimondom' - szól a doktornő - 'Ikrei lesznek'

'Tessék? Van itt még valaki? Nem vagyok egyedül, és észre sem vettem? Huhh, hát engedd meg, hogy pótoljam elmaradásomat és bemutatkozzam neked. Én vagyok a Testvéred.'

Ez valami elképesztő! Anyunak egyszerre mintha megkétszereződött volna a boldogsága ami már eddig is a plafont verte. Apu! Siessünk, osszuk meg vele is az örömhírt!

Kimegyünk a folyosóra és anyu úgy elkezd sírni, hogy kívülről nehéz megállapítani, örömében vagy bánatában teszi-e ezt. Odasietünk apuhoz és a fülébe súgja széles vigyorral: 

'Ikreink lesznek.'

És én csak pancsolok, pardon, mi csak pancsolunk az endorfinban, abban az önfeledt, őszinte boldogságban amit eme két embertől kapunk.

5 hetes magzat

Hétfő:

    A nevem Vivien Arielle. Vagy Márton Tamás. Anyuék nem tudják még a nememet, ezèrt egyelőre mindkettőt mondogatják nekem. Friss jövevény vagyok a családban, mindössze néhány perce tudnak a létezésemről. Anyu ma extra korán ébredt, egész hétvégén azon töprengett - persze magában-, vajon terhes-e. Végül megosztotta apuval a dilemmáját, és ketten úgy döntöttek, ha ma reggelig nem indul be anyu vérzése, akkor jöhet a terhességi teszt. Furi az első reakciójuk, rettenetesen óvatosak. Szinte egymástól kérdezik, hogy akkor az most biztos két csík amit a teszten látnak? És az most biztos azt jelenti hogy eggyel többen lesznek?

'Hahó, itt vagyok! Higgyétek csak el, ne tegyetek úgy mintha tök hülyék lennétek! Tudom hogy erre vártatok, hát tessék örülni!'

Lassan mosolyra áll a szájuk, és - bár továbbra is bátortalanul, de - kezdik elhinni, hogy tényleg összejöhettem. Abban azonban egyet értenek hogy újabb tesztet csinálnak - anyám, ti aztán nem bízzátok a véletlenre - , sőt a nőgyógyászhoz is mihamarabb elmennek egy megerősítésért.


Szerda:

   Végre örülünk, és mennyien! El sem hiszem, hogy ez a sok ember mind hozzám, a szüleim sikeréhez gratulál! Még nem is vagyok élő lény, de máris szeretnek és várják a világra jöttömet. Csudijó dolog lehet embernek lenni!

   Szóval voltunk a nőgyógyásznál, aki aprólékosan megvizsgálta anyut, majd megerősítette a tényt miszerint én igenis létezem. Eléggé meglepődött a doktor maga is, szerinte anyu hormonális zavarával kb 1% esélye volt annak, hogy én gyógyszeres beavatkozás nélkül összejöjjek. 

'Na szép, mondhatom, micsoda belénk vetett hit, igaz anyu? De mi kemények vagyunk, megmutatjuk mindenkinek, hogy amit mi eltervezünk, az meg is valósul! Csak figyelj ide, világ!’

 

Kaptunk hát időpontot egy héttel későbbre az első ultrahangra, avagy az első találkozásra. Már várom hogy érezhessem szerető szüleim reakcióját amint meglátnak a monitoron.

süti beállítások módosítása